A laringeális maszkok következő generációja

Az innoMask a világ első atraumatikus laringeális maszkja, mely integrált, felfújható ballonnal rendelkezik.

A piac legfejlettebb és legkisebb laringeális maszkjaként, az orvosi felhasználás során bekövetkező traumatikus szövődmények minimalizálására szolgál, valamint gyorsabb és könnyebb behelyezést biztosít az egészségügyi szakemberek számára.

Rólunk

Az innoMask Technologies orvostechnológiai kutatással és eszközfejlesztéssel foglalkozó startup cég a felsőlégúti légútbiztosítás területén. A piac legmodernebb, következő generációs laringeális maszkjának kifejlesztésén dolgozunk, mely lehetővé teszi a biztonságos és gyors lélegeztetést az altatás során. Az innoMask fejlesztésének célja, hogy létrehozzunk egy minden eddiginél atraumatikusabb, könnyen behelyezhető eszközt, mely ezáltal egyaránt előnyös az egészségügyi szakemberek és a páciensek számára. Az innoMask nemcsak atraumatikus posztoperatív ágyidőt jelent a betegek számára, hanem könnyű behelyezést biztosít a szakemberek részére is.

Hogy működik az innoMask?

Az innoMask korszakalkotó újdonsága a termék behelyezéskori, jelentős méretcsökkenéséből adódik, melyet a felfújható ballonnak az eszköz fejébe való integrálásával értünk el, létrehozva ezzel a piac legkisebb, legkeskenyebb laringeális maszkját. Miután az orvos az eszközt a páciensbe helyezi, a ballon egy rendszeresített fecskendővel könnyedén felfújható. A végső méretét elért maszk ezután tökéletesen biztosítja a légutat, lehetővé téve a biztonságos lélegeztetést. Az alkalmazás befejezésével, a ballon egyszerűen leereszthető, így az eszköz eltávolítása gyors és szintén atraumatikus maradhat. Az innoMask ezen funkciói idő- és költségmegtakarítást tesznek lehetővé, valamint minimalizálják a traumatikus szövődményeket, ezzel együtt a műtét utáni ápolási igényt és annak költségeit.

Az innoMask előnyei

Adaptív

Innovációnk eredménye a jelenleg használt termékekhez képest, a behelyezés során egy közel 50%-kal kisebb és keskenyebb laringeális maszk, amely a ballon felfújása után eléri teljes méretét és megfelelő tömítettséget biztosít.

Gyorsan és könnyen behelyezhető

A kompakt eszköz behelyezése gyors, egyszerű, biztonságos és mindenekelőtt atraumatikus. A ballon a standard eljárásokkal felfújható, ezzel biztosítva a stabil és biztos légutat.

Alacsony kockázat

Mivel az eszköz behelyezése és eltávolítása sértetlenül hagyja a torkot, alacsonyabb a posztoperatív fertőzések kockázata.

Költségcsökkentés a kezelések finanszírozásában

A biztosítótársaságok és a kórházak posztoperatív finanszírozási igénye csökken, mivel a sérülések és szövődmények elkerülése kevesebb beavatkozás utáni kezelést igényel.

Gyorsabb felépülés

Atraumatikus tulajdonságának köszönhetően, az innoMask kiküszöböli a laringeális maszkok használata során felmerülő posztoperatív szövődményeket, vérzéseket és torokfájást, így gyorsabb gyógyulást és rövidebb ágyidőt tesz lehetővé.

Kivételesen puha és vékony anyag

Az integrált ballon lehetővé teszi az innoMask számára, hogy az elérhető legvékonyabb és legpuhább ballon alapanyagot használja, mely kivételes tömítettséget képes biztosítani.

Együttműködési lehetőségek

Cégünk nyitott együttműködés kezdeményezésére olyan orvostechnikai eszközöket gyártó vagy forgalmazó vállalatokkal, melyek új termékeket keresnek portfóliójuk bővítése céljából.

Amennyiben felkeltette érdeklődését az innoMask innovációja, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot az alábbi űrlap kitöltésével.

Kapcsolat